< Vissza a cikkekhez

in blog hu by | no comments

Hazug fotó vagy fotóhazugság

hazug fotó, manipulált kép

Az elmúlt hetekben fotós körökben nagy port kavart Giovanni Troilo olasz fotós esete. Történt ugyanis, hogy World Press Photo kategóriagyőztes sorozatának egyik képe miatt, díját később visszavonták. A sztori egyszerű,  adott egy fotó amelynek képaláírásában az szerepel, hogy Brüsszelben készült, ám később a fotós bevallotta, hogy egy másik városban lőtte a képet. Kiderült a hazugság, visszavonták a díját, látszólag sima ügy. Azonban akadt itt más is.

Az inkriminált képről azt is feltételezik, hogy beállított, így a sajtófotó etikai szabályainak nem felel meg, de végül is Troilo díját nem ezért, hanem a hamis képaláírásért vonták vissza. A képen egy autó hátsó ülésén szerelmeskedő párt láthatunk, kissé távolabbról fotózva. A párról időközben kiderült, hogy Troilo unokaöccse és annak barátnője. A fotós egyébként azzal védekezett, hogy azon az estén unokatestvére amúgyis a barátnőjével szeretkezett volna egy autó hátsóülésén… khmmm, nem igazán meggyőző magyarázat. A mostani versenyben egyébként, túlzott manipuláció miatt, az utolsó rostába kerülő fotók 20! százalékát ki kellett zárniuk, mondta el a World Press Photo versenyigazgatója Lars Boering.

Azt tudnunk kell, hogy a sajtófotó általános célja valamely dolog, esemény legtisztább, tényszerű, hiteles közlése. Hogy ez a tisztaság, tényszerűség, hitelesség ne sérüljön, ezért a sajtófotóügynökségek bizonyos etikai irányelveket fogalmaznak meg, a nemzetközi szabályok alapján. Ilyen például:- a kép tartalma utólag digitálisan sem manipulálható ( például egy eredetileg ott nem lévő dolog ráhelyezése a képre, vagy esetleg egy ott lévő utólagos elvétele)- megrendezett, beállított, újra játszatott jelenetekről készült képek pedig nem tüntethetők fel úgy, mintha azok spontán akkor, ott és úgy történtek volna.

De miért olyan fontos ez?

Az újságírás, ezen belül a sajtófotó, elsődleges feladata, hogy hiteles információhoz juttassa az olvasót, hírfogyasztót, ami alapvető fontosságú a demokráciában.

Hiszen az állampolgárok ezen információk alapján is alakítják véleményüket, és hoznak döntéseket a közügyekben. Sajnos Magyarországon a tényszerűség, hitelesség, sok esetben erősen vitatható (tisztelet a kivételeknek). Politikai agitáció folyik leginkább, “megfelelő” képaláírással. Címlapokon szidalmaznak gyakorlatilag bárkit, bármit, majd a bírósági ítéletek után néhány helyreigazító sorral el van intézve a dolog. Használják már a “véleményfotó” kategóriáját is, ami nem más egyébként mint a manipulált kép szinonimája, ezzel próbálják hitelessé tenni az átdolgozott, vagy előre megkomponált képet.

Félreértés ne essék, az újságírásban, így a sajtófotóban is, teljesen elfogadott a véleménynyilvánítás, de ezt szokás előre jelezni az olvasónak (mondjuk ez külföldön így is van). És ez nem csak az én véleményem. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai alapelveinek 5 §-nak a) bekezdése így szól: “Az újságírói munkában következetesen és világosan el kell választani egymástól a hírt és a véleményt. Közös etikai alapelvünk: A hír szent, a vélemény szabad! ” idézet innen . Felhívnám a figyelmet a következetesen és világosan, kitételekre.

Sokan sokféleképpen vélekednek a fotó manipulációról. Egy szélsőséges példa: vannak akik szerint az, hogy a fotóriporter lefotóz valamit, az már manipulációnak számít. Vilém Flusser cseh filozófus és újságíró szerint, a kamera mindig beavatkozik a szituációba. Mások bármilyen manipulációt magyarázhatónak tartanak. Gondolatébresztő írás erről a témáról Vitéz Ferenc Hazudik-e a sajtófotó című írása amely filozófiai szempontból vizsgálja a kérdést.

A manipulációt sokan a Photoshoppal azonosítják, pedig ezen kívül még több száz egyéb, képszerkesztő, editáló, módosító program létezik a világon. De az igazi kérdés az, hogy megengedhető e egyáltalán a képek utólagos változtatása? Az mindig attól függ, hogy milyen okból készítjük a képet. Ez az ok, ez a miért, határozza meg azt, hogy milyen szabályok szerint kell készítenünk a fotót, legyen az tudományos, műszaki vagy egyéb fotókategória.  Nézzük az egyik legszigorúbb merev, áthághatatlan szabályokkal rendelkező kategóriát, a bűnügyi fotót. Itt semmiféle manipuláció nem megengedett, a kriminalisztika szabályai szerint ugyanis a kép ilyen estben nem csak dokumentáció, hanem “bizonyíték” is. Szóba sem kerülhet, hogy szép legyen a kép, hogy meglegyen a kompozíció, esetleg hogy egy véleményt tükrözzön. De nem szeretnék tovább untatni ezzel senkit.

És most nézzünk egy konkrét sajtófotó: azt hiszem sokaknak megvan a kép amin két építőipari munkás a kollégáját lógatja fejjel lefelé egy munkagödörbe. Ezzel a képpel a Népszabadság fotósa szerette volna illusztrálni a Várkertbazár felújítási munkálatait. Azután a kép önálló életre kelt, a fotós állította, hogy valóban spontán, akkor és úgy történt a dolog, ahogy ő fotózta, a munkások pedig állították, hogy a fotós kérése volt ez a beállítás, ők megtették és így készült a kép. Máig nem tisztázódott megnyugtatóan a helyzet, nem tudjuk biztosan, hogy megrendezett vagy spontán volt e jelenet.  Viszont bajban lennénk, ha e fotó alapján szeretnénk kialakítani a véleményünket a Várkertbazár felújításáról.

De van külföldi példa is: a kolumbiai női kerékpárcsapatról készült csoportkép, amelyen a hölgyek olyan mezt viselnek, amely látszólag meztelennek mutatja őket a derekuk és a combjuk közötti részen. Később kiderült, hogy a mez igazából aranyszínű az adott helyen, ám a fotós a képet utólag némileg átdolgozta, így. Szintén nagy visszhangja volt annak, amikor egy izraeli ultraortodox újság, bizonyos Hamevaszer, egész egyszerűen kiretusálta, -vallási okból nem mutathatnak női arcokat az ultraortodox lapok, de itt az arc kitakarása helyett, egyszerűen eltüntették őket a képről- a párizsi békemenetben vonuló politikusok közül Angela Merkelt és Federica Mogherinit. Míg az első példa maximum a kerékpárcsapatnak és a bulvármédiának lehet érdekes, addig a második már kicsit komolyabb ügy. Azt gondolom ebből a néhány példából is érthető, miért fontos a sajtófotó etikai szabályainak betartása.

Egyetlen olyan fotó kategória van, ahol nincsenek szabályok. Ahol a kép tetszőlegesen alakítható, ez pedig a fotóművészet. Itt ugyanis nem cél a tényszerűség, a hitelesség. A művészet, és így a fotóművészet is, egy önkifejezési eszköz. Az alkotó, benyomásait, asszociációit jeleníti meg a művein keresztül, ezért szabályokkal megkötni felesleges és igen káros volna. Mondhatnánk úgyis, hogy a fotóművészetben kívánatos a valóság manipulálása.

Azzal zárnám a gondolatot, hogy “cipész, maradjon a kaptafánál”, ez esetben a sajtófotós készítsen hiteles, tényszerű képet és ne ne áldozza fel a hitelességet a szenzációhajhászás, Uram bocsá’ a politikai agitáció oltárán.

Címkék: , , , , ,