< Vissza a cikkekhez

in blog hu, Fotóművészet by | no comments

Fotó, művészet 5 tévhit a fotóművészetről

Lorem ipsum cikk

Ezzel a bejegyzéssel már régóta tartoztam, elsősorban magamnak, de másnak is hasznos lehet. Gyakran hallom mostanában egy-egy fotós kapcsán, hogy ő fotóművész, legyen az természetfotós, rendezvényfotós vagy bármely egyéb terület fotósa. Innen jött az ötlet, hogy le kellene számolni bizonyos tévhitekkel, amik ezt a fotóművész dolgot körbelengik. Leginkább a művészetről lesz szó alább, de természetesen minden pont ugyanúgy vonatkozik a fotóművészetre is. Ahol tehát szerepel a művész/művészet szó, ott kéretik elé gondolni a fotót is, és így lesz teljes a kép.

1. A művészi egy minőségjelző szó. Ha valaki művész az a szakma csúcsa, ő a legjobbak közé tartozik.

Hamis. A művész egyfajta kategória, olyan személyt jelöl aki alkot, valami esztétikai értékkel bíró dolgot hoz létre, legyen az tárgyi vagy eszmei. De fogalmazhatunk úgy is, a pontosabb meghatározás kedvéért, hogy művész az, aki a valóságot saját látásmódján átszűrve tükrözi vissza, a saját és mások örömére. Tehát a művész nem a legjobb, a legszebb, hanem az alkotó.  Ennek mentén semmiképp sem nevezhető művésznek az az ember aki megbízásból lefest, lefotóz bizonyos előre meghatározott dolgokat. Mire gondolok: egy reklámfotó készítésénél, a megrendelő előre meghatározza, hogy milyen szögből, milyen színű háttérrel, erős vagy lágy fényekkel stb. legyen lefotózva az adott termék. Ez nem művészet, ez bizony kemény munka.

2. A művészet valami fennkölt, a világtól elrugaszkodott dolog, amit csak a beavatottak érthetnek meg.

Hamis.  A művész megért, meglát valami fontosat a világból, és ezt képes úgy kifejezni, hogy az  mások számára is  érthető legyen. Az így létrehozott alkotásával segíteni tud annak, aki  nem tudja megfogalmazni vagy hasonló formába önteni tapasztalatait, megfigyeléseit. Ebből is látszik, hogy ha csak bizonyos beavatott személyek lennének képesek értelmezni az adott alkotást, akkor a dolog feleslegessé is válna, hiszen ha csak más művészek tudják értelmezni azt, akkor teljesen okafogyottá válna a művészet. Tulajdonképpen a lényegét veszítené el.

3. Ha valamire rámondják, hogy művészi, akkor az már értékkel bír.

Hamis. Nem a címke miatt lesz értékes egy-egy műalkotás. Fontos megnéznünk, hogy ki, milyen körülmények között és hogyan, milyen célból készítette azt. Van e a művésznek küldetése, van e üzenete és mondanivalója a műnek, az alkotó pedig megtett e mindent annak érdekében, hogy ezt az üzenetet átadja  művén keresztül a nézőnek.  Vannak kiváló másolók, akik technikailag kifogástalanul lemásolnak bármit. De a másolatok mögött nincs valódi alkotás. Nem hoznak létre semmi különlegeset, csak egy már kigondolt, megalkotott dolgot kopíroznak. Ezért értéktelenebb mindig a másolat, legyen az ugyanolyan technikával, ugyanolyan alapanyagra készítve.

4. Ha egyedi, akkor már művészi (és itt most nem csak a fotóról van szó)

Hamis. Ez a két szó mintha összekapcsolódott volna a fejünkbe: egyedi, művészi. Mintha összetartoznának, pedig nem így van. Divatos szó lett ma az egyedi. Minden, mindenhol egyedi. Egyedi a sorozatban gyártott bútor, egyedi a tömegesen árult kabát vagy sál, egyedi a póló, a rendszám, a névre szóló egyen bögre és sorolhatnám a végtelenségig. Jelentése szerint: egyedi amiből csak egy van.  Itt azonnal láthatjuk, hogy a ma használatos formában az egyedi már korántsem azt jelenti amit kellene. Hívó szó lett, mert szeretünk különbözni, szeretjük elkülöníteni magunkat másoktól. De vajon egyedi e a tucat fehér póló attól mert rá van írva hogy “Micike”? És művészi e ha a Micike feliratos fehér pólónk egyik ujja zöldes sárgára, a másik pedig pirosas barnára van színezve? Szerintem nem. A fotóban különös jelentőséggel bír az egyedi. Hiszen, a dolog jellegéből adódóan, csak olyasmit tudunk lefényképezni ami már megvan. Itt jön képbe az a sajátos látásmód, amiről az első pontban írtam, és itt kapcsolódunk rá a művészetre is. A fotóművész  és az alkotása attól lesz egyedi és művészi, hogy úgy ahogy ő látja, és ahogy ő teszi mások számára is láthatóvá, úgy és azon a módon, senki más nem képes azt megalkotni. Gondoljunk csak Andreas Gursky  lecsupaszított (Rhein II, 99 cent II diptychon), vagy David LaChapell túlburjánzó, színesen áradó alkotásaira.

5. A fotóművészet az a fotós szakma csúcsa

Hamis. A végére hagytam a kedvencemet. Nem attól fogom én fotósként a legtöbb megbízást megkapni, hogy kiírom az adatlapomra “fotóművész”. A fotóművészet egy kategória, ahogy van természetfotós, rendezvényfotós, reklámfotós, esküvőfotós, műszaki fotós, portréfotós stb. , úgy van fotóművész is. Egy példán keresztül érzékeltetném ezt. Fotósok, de mások előtt sem ismeretlen Szipál Martin/Márton neve. Ő szakmailag elismert, híres ember, szakmájának csúcsa, nagyon sokan szeretnének tanulni tőle. Ő FÉNYKÉPÉSZ , magát nevezi következetesen így. Az a munkája, hogy embereket, arcokat fotóz,  hívhatjuk portréfotósnak is. Szakmailag vitathatatlanul nagyon jó, tapasztalt, felkészült. De nem fotóművész, hiszen nem abban a kategóriában tevékenykedik. Hozzá bemennek az emberek, hogy készítsen el egy képet róluk, amin szépek lesznek, és ő megcsinálja. Mondhatjuk úgyis, hogy iparos, a szó nemes és legjobb értelmében. Hogy kiváló munkát végez e? Tagadhatatlan. De hangsúlyozom, nem fotóművész. Ettől viszont nem lesz kevesebb és értéktelenebb a munkája. Mert a művész/művészi/művészet nem minőségjelző szavak. A fotóművészetnek, ellentétben a dokumentatív fotózással, nem célja a valóság objektív bemutatása,

Remélem sikerült tisztábban láttatni ezt a dolgot. Hiszem, hogy kicsiben kell elkezdeni az emberek tanítását, ismereteik bővítését, és akkor előbb-utóbb sokak számára kitárul és érthetőbb lesz a világ.

Címke: , , , , ,