< Vissza a cikkekhez

in blog hu, Fotóművészet by | no comments

A világ legdrágább fotója Phantom by Peter Lik

Ha valaki nem hallott volna még róla- bár meglepő módon a magyar médiumoknál nem volt vezető hír- a világ eddig legdrágábban elkelt fotója, az amerikai Peter Lik „Phantom” című alkotása, amelyet 6,5 millió USA dollárért vásároltak meg (ez nagyjából, több mint másfél milliárd forint). A hír körbejárta a világot. Szegény Peter kapott hideget,meleget egyaránt. Néhányan csak marketing fogásnak tekintik a dolgot, mások pedig tudni vélik, hogy nem is vette meg senki a képet, mert maga a vásárló nem állt a nyilvánosság elé, csak ügyvédjén (Joshua Roth) keresztül adott ki egy közleményt. Ami egyébként teljesen érthető, hiszen ki szeretné, hogy mindenféle rossz szándékú emberek tudják meg a személyes adatait. Másrészt pedig, a nagy értékű műtárgy kereskedelemben, bevett szokás a vásárlók személyének titokban tartása.

Peter Lik Sets World Record

Peter Lik Phantom lik.com

De nemcsak a vásárló személye, és a vásárlás ténye osztotta meg a közvéleményt. A The Guardian című Brit lap művészeti szakértője, Jonathan Jones egész egyszerűen közhelyesnek, giccsesnek tartja a képet, illetve Peter Lik művészetét úgy általában. Cikkében azon morfondírozik, hogy művészet e egyáltalán valamit csak úgy lefotózni, ami már amúgy is ott van, és különben is, ilyen képet ő is tudna készíteni a tabletjével. Akkor lehet, hogy pont ez a baj. Az, hogy nem ő készítette el a képet és nem nála csengett a kassza a 6,5 millió dollárral? Talán savanyú a szőlő? Ki tudja? Vannak viszont olyan elemzők is, akik Lik művészetét a szintén világhírű amerikai tájkép  fotóshoz, Ansel Adams-éhez hasonlítják. Megosztó tehát a pasi, és a képei is, ez nem vitás.

Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet , az biztosan emlékszik, hogy írtam már a giccsről. És arról , hogy szerintem kik és miért használják ezt a kifejezést előszeretettel. Nem meglepő módon általában művészeti szakértők, megmondóemberek „ giccsurak” mondják ezt gyakran, ja és Jeff Koons a világhírű szobrászművész. Ő ugyanis a saját alkotásait is giccsként aposztrofálja ( amik szintén igen jól fizetnek). De visszatérve a világ legdrágább fotójához: a Forbes arról ír, hogy a vásárló már régóta gyűjti  Peter Lik képeit, és a „Phantom-ot” is azért vette meg mert beleszeretett. Éritek ugye? Semmi hablaty, semmi maszlag, szép volt a kép, tetszett neki, akart egy ilyet, megvette… punktum. Mert a világ szerencsésebb részein ez bizony így megy, megtetszik nekem egy műalkotás, például egy fotó, és megveszem azt. Nem mások döntik el helyettem, hogy mi a művészet, mert vagyok annyira felvilágosult, érett felnőtt, hogy el tudom dönteni, mit szeretnék a szobám falára. És ha történetesen meg is engedhetem magamnak, akkor  műalkotást veszek, olyat ami tetszik, és nem olyat ami más szerint kéne, hogy tetsszen. Arról nem is beszélve, hogy minél magasabb áron kel el, a művész egy-egy limitált képe, annál többet ér, a szintén tőle származó, de nálam lévő limitált kép is.

Egyébként itt muszáj megjegyeznem- mert épp a napokban hallgattam meg egy előadását- Szipál Martin portré fotós szerint, van a formalista fénykép, és a szocialista realista fénykép. Az a különbség a kettő között, hogy a szocreált meg kell magyarázni, a formalista pedig önmagáért beszél. Nem pontosan idéztem, de a lényeg szerintem átjön.

Az említett kép maga egyébként, az arizonai kanyon egyik barlangjába besütő nap, és az ott található pára különös fantom szerű alakot létrehozó játékát örökíti meg. Semmi faxni. Nincs reflektálás a társadalmi problémákra, nincs megbotránkoztatás, ledarált csirkefejek stb., egyszerűen csak egy lenyűgöző pillanatot sikerült elcsípnie a fotósnak és kész, ennyi a történet. Hogy ez művészet e? Szerintem igen. Megörökíteni egy különleges pillanatot, majd mindenki más számára újra láthatóvá tenni, ez a fotóművészet. Vegyük például az impresszionista festőket. Bizony saját korszakukban az ő művészetüket is megkérdőjelezték, sőt nem tartották festészetnek azt. Mert mit is csináltak? Megörökítettek egy benyomást, egy látványt, és másoknak is láthatóvá tették azt a festményeik által. Mondja azt ma valaki rájuk, hogy nem művészek? Épp eszű ember biztosan nem. Na most a helyzet az, hogy közben eltelt majd’ 200 év, és az életünk számtalan területén használunk gépeket, eszközöket, és nincs ez másként a művészetben sem. Már nem csak egy festmény, de egy fotó is lehet műtárgy, még ha sokan meg is kérdőjelezik ezt. Szerencsére azonban vannak nyitott, haladó gondolkodású emberek, akik egy művészi fotóért (témától függetlenül) is hajlandóak magas összeget fizetni. Mert tisztában vannak azzal, hogy a kortárs fotóművészeti alkotások gyűjtése, az elkövetkező években remek befektetésnek fog bizonyulni. Emlékezzünk csak Andreas Gursky „Rhein ll” című képére, amit 2011-ben 4,3 millió dollárért árvereztek el. Itt  megjegyzendő, hogy annak idején Gursky-t is betámadták, mondván manipulálta a képet, hiszen digitálisan eltávolított róla néhány „ zavaró tényezőt” (ő fogalmazott így) mint például: kerékpárosok, gyalogosok, gyárépület stb. Sajnos még ma is találkozunk olyan „szakértői” véleménnyel, hogy a digitális fotó az nem művészet. Ma pedig itt van a „Phantom” a maga 6,5 millió dolláros árával, és mindez pár év alatt. Gondolhatjátok milyen jól járt az a gyűjtő, aki Gursky vagy Lik képekbe fektette a pénze egy részét. Na ez itt a lényeg és nem a kritizálás. Sokáig a festmények gyűjtése tűnt a legkedvezőbb befektetésnek. De a régi festmények már elfogytak, vagy olyan magas áron lehet  hozzájuk jutni, aminek kifizetését valóban csak igen kevesek engedhetik meg maguknak. És nem melléles az sem, hogy iszonyú mennyiségű hamisítvány árasztja el a világot festményekből. Kortárs fotónál azonban nem kell ettől tartanunk. Viszonylag kedvező áron hozzá lehet még jutni, és ha közvetlenül a művésztől vásárolunk, akkor a kép eredetisége is garantált. Ebből is látható tehát, hogy a  jövő befektetése, művészeti téren, a kortárs fotó.

Címke: , , , , , ,